Üdvözöllek az Oldalamon!
Györei Annamária vagyok, 28 éves.
2019-ben szereztem Budapesten gyógytornász diplomát.
Először sportmasszőrként a ZTE NNK, KK csapatában dolgoztam önkéntesként ahol megtetszett a versenysport atmoszférája.
Budapesten is számos sportággal: jághokival, vívással, síeléssel találkoztam. Továbbá részt vehettem egy kutatásban ahol maratonista futók, triatlonisták, ironmanek felmérésében segédkeztem. (köszi Tami)
16 éves korom óta rendszeresen futok, és végzek rendszeres testedzést.
Gánjeimben van a sport, ugyanis míg édesanyám a ZTE ifjúsági capatában irányító játékos volt, a nagymamám atlétizált. Édesapám pedig tájfutóként szelte a hazai erdőket.
Én viszont versenyszerűen csak 24 évesen koromban keztdem el sportolni.
Először 2017-ben a kosárlabdával a Hévíz SK-ban és a Semmelweis vadmacskák csapatában, majd
2020 nyarától a Gyenesdiás Kinizsi Sk megye 1-es női futballcsapatában játszok.
A közös a két sportban, hogy én felnőtt fejjel kezdtem el az alapoktól. Így kezdetben saját magam is átmentem a túlterhelésen, sérüléseken.
Idővel ezeknek a gyakorisága lecsökkent, ugyanis sokat dolgozok a sérülés megelőzésen.
A cikkek a saját megfigyeléseimet tartalmazzák, továbbá az információk a nemzetközi szakirodalomból, és kutatásokból származnak.
Remélem sok hasznos információhoz jutsz, és átfogó képet kapsz a témákban.
Jó böngészést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése